Miután az 1840-es években Liszt Ferenc Lisszabontól Szentpétervárig végigturnézta Európát, Weimarban telepedett le. A körülrajongott virtuóz pozícióját udvari karnagyi címre cserélte. Ez a gyökeres változás természetesen kompozícióin is nyomot hagyott: a zongoradarabok terén az 1850-es években lírai kompozíciók vették át a csillogó pódiumdarabok helyét.

Ennek az időszaknak a termése a 2. ballada is. A h-moll szonáta szomszédságában s azzal azonos hangnemben íródott darabon a figyelmes hallgató Schubert és Chopin hatását is észreveheti. Érdekes, hogy a mű mintha hasonló utat járt volna be, mint az őt komponáló mester: elsőre látványos, harsogó befejezést kapott, a végleges verzióban azonban szolid, lírai kicsengést nyert. E kettősség könnyedén tanulmányozható a kiadványban, mivel az mindkét verziót tartalmazza. A kottát új közreadói előszó, egy facsimile és kritikai jegyzetapparátus teszi értékes, tudományos igényű kiadássá.

Ezt a kiadványt megújuló nyersanyagokból környezetbarát módon előállított magas minőségű, időtálló papírra nyomtattuk.