Az európai zenei hagyomány értékes részét jelenti az a 16-17. században felvirágzó magyar vagy magyaros tánczene, amelyet összefoglaló néven ungarescaként szokás említeni. Győrffy István 2007-2010 között komponált, jellegzetesen magyar hangvételű műve ennek a hagyománynak a kései folytatója. Azzal a nem titkolt szándékkal keletkezett, hogy a fúvószene mai divatjaival szemben hazai, kelet-közép-európai zamatú alternatívát mutasson. Ezt a hangvételt a szerző hagyományos zenei formákon keresztül szólaltatja meg. Mind a szonátaformában írott I., mind pedig a szonátarondó formájú III. tétel hatásosan aknázza ki a fúvószenekar sokoldalú hangszínlehetőségeit, szólók és kis kamarazenei csoportok változatos, a forma felületeit is kiemelő alkalmazásával. A lassú, dallamos, háromtagú II. tétel a hangszeres népzene egy jellegzetes játékmódját ülteti át a fúvósokra. Az Ungarescát Győrffy István zenei pályára készülő fiatalok számára komponálta. A mű nemcsak a növendékek hangszeres felkészültségének bemutatására, hanem egyúttal a zenekari összjáték gyakorlására is remek lehetőséget nyújt. Néhány szólam szólisztus feladatai, illetve egyes hangszercsoportok kamarazenei igényű megszólalásai emelik a művet az átlagos nehézségű darabok fölé.