A 18. század második fele a kelet-közép-európai népek számára a nemzeti öntudatra ébredés ideje volt. A magyar felvilágosodás vezető ereje, a köznemesi réteg is fontosnak tartotta a kultúra nemzeti jellegét. A megelőző századok hazai műzenéjében azonban nem volt semmi sajátosan magyar. Volt azonban egy értékes nemzeti zenei anyag: a 18. században felvirágzó magyar tánczene. A repertoár nagy része természetesen az előző századok (a külföldi gyűjteményekben is hungaricus, ungaresca, saltus hungaricus, Ungarischer Tanz elnevezéssel megjelenő) 'magyarosait' folytatja, de mellettük a korabeli európai táncok és szórakoztató hangszeres darabok szinte minden stílusával találkozhatunk. A források többsége műkedvelő zenészek által összeírt, házimuzsikálásra szánt gyűjtemény. Egy ilyen forrásból, a 18. századi Linus-féle táncgyűjteményből származó dallamokat dolgoz fel Zempléni László a Saltus Hungaricusban, triós formában, a dallamok korához illő harmóniákkal és basszussal.

Az ellenszólamokban gazdag zenei szövet hangzását sokféle ütőhangszer színesíti. A szólamok fekvése és ritmikai egyszerűsége lehetővé teszi, hogy a darabot zeneiskolások is könnyen megszólaltathassák.