A Concertino sodró lendületével, grandiózus hangszerelésével magasan kiemelkedik Balázs Árpád életművéből. Fúvószenekari alkotásai közül messze a legelmélyültebb, legigényesebb munka. A nagyívű műben, amelyet Balázs Árpád szeretett édesapja emlékére komponált, egyszerre van jelen az elmúlás és az életigenlés, az élni akarás. Felépítése Liszt magyar rapszódiáira emlékeztet: ünnepélyes bevezetőjét - mely a mű végén visszatér - egy lassú és egy gyors tétel követi. A lassú tétel gyászzenéje Bach Máté-passiójának egyik motívumából bontakozik ki, Grieg Peer Gyntjének siratójához méltó, hatalmas fokozással. Nehéz elképzelni ennél magasabb hőfokú drámai izzást. A gyászzene kezdetén és végén jelentős szerepet kap a szívdobogást utánzó üstdob. A friss tétel a feloldás, a megnyugvás, a visszanyert derű hangján szólal meg. A Richard Strauss modulációs technikájára utaló, valcer-lüktetésű anyagot a bevezető hangzatok ünnepélyes visszatérése követi. E valóban lélekreható muzsikát játszva és hallgatva mind a zenekar, mind a közönség drámai élményben részesül.