Orbán György (született: 1947. július 12-én, Marosvásárhelyen) nemzetközileg elismert szerző, akinek művészetében a népzenei ihletettségű, jellegzetesen magyar hagyomány groteszk, humoros, olykor szatirikus elemekkel keveredik. Eleinte avantgarde zenei irányzatok hatottak rá, majd neoromantikus fordulatot vett művészete. Gyakran idézi fel korábbi zenetörténeti korszakok hangzás- és formaideáljait. Zenéjének legfontosabb jellemzője a természetesen szép hangzás és a klasszikus értelemben vett formai arányosság. Színpadi, oratorikus, instrumentális és vokális kompozíciói mellett filmzenét és színpadi kísérőzenéket egyaránt alkotott.

1968 és 1973 között a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán Sigismund Toduţă és Max Eisikovits irányításával zeneszerzést, Jagamas János irányításával zeneelméletet tanult. 1973-tól 1979-ig ugyanott zeneelméletet és ellenponttant tanított. Magyarországra költözését követően 1979-től 1990-ig az Editio Musica Budapest zenei szerkesztője volt, 1982-től a budapesti Zeneakadémia zeneelmélet- és zeneszerzés-professzora. Munkásságát Bartók–Pásztory-díjjal (1991), Erkel-díjjal (2002), Artisjus-díjjal (2005), valamint Kossuth-díjjal (2014) ismerték el.