A zeneművek útja a szerzőtől az előadóig

A zeneműkiadó feladata a szerzők zenei gondolatait az előadók számára megfelelően olvasható, inspiráló és jól használható formába önteni; gondoskodni a művek megismertetéséről, terjesztéséről és jogszerű felhasználásáról. Háromnegyed évszázados tapasztalattal a hátunk mögött hozzáértéssel, elkötelezetten és lelkesen végezzük ezt a megtisztelő munkát.

Köszönjük a zeneszerzőknek és zenepedagógusoknak, hogy ránk bízzák műveik gondozását.

Kocsár Miklós

Kocsár Miklós 1933. december 21-én született Debrecenben. Gyermekkorában kezdett zongorázni, de rendszeres zenei tanulmányokat csak később, a Debreceni Konzervatóriumban folytatott Szabó Emil növendékeként. 1954–59-ig Farkas Ferenctől tanult zeneszerzést a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A következő évtized elején kötött házasságot Herboly Ildikó karvezető-zenetanárral, a Kodály-módszer jelentős képviselőjével.

Pályája a kamarazenéből s elsősorban a fúvós zenéből indult ki. Dalokat, kantátákat, misét, oratóriumot, zenekari darabokat, versenyműveket, hangszeres szólódarabokat egyaránt írt, munkásságának nagyon jelentős része kórusmű. Műveit világszerte éneklik, ünnepelt kórusszerző, kórusversenyek díszvendége. A kórusok jelentős részét magyar költők verseire írta, különböző korszakaiban más-más költő művei foglalkoztatták. Gyermekkarait Weöres Sándor verseire komponálta, női- és vegyeskaraiban többek között Juhász Gyula, Nagy László, Csanádi Imre és Kányádi Sándor verseit használta fel. Műveinek sajátos stílusjegye a szép hangzásra való törekvés és a szigorú formai arányok igénye.

Kocsár 1963-tól rövid ideig a Zeneműkiadó szerkesztője, majd az év őszétől 1972-ig a Madách Színház zenei vezetője, karmestere lett. 1972-től zeneszerzést tanít a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. 1974-től 1983-ig a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1995-ig a Zenei Főosztály helyettes vezetője. Zeneszerzői munkásságának elismeréseként 1973-ban és 1980-ban Erkel-díjat, 1987-ben Érdemes Művész címet, 1992-ben Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat, 1999-ben Magyar Művészetért Díjat, 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben KÓTA-díjat, 2005-ben Kölcsey-emlékplakettet kapott, 2014-ben elnyerte a Nemzet Művésze címet. 2019. augusztus 29-én hunyt el Budapesten.

Kórus - Férfikar a cappella
$3.75
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.25
Kórus - Egyneműkar a cappella
$4.95
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.75
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.75
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.75
Kórus - Egyneműkar a cappella
$7.99
Kórus - Gyermekkar a cappella
$3.95
Vonósegyüttes, Vonószenekar, Vonóstrió
$32.99
Kórus - Gyermekkar a cappella
$3.95
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Fagott és zongora
$18.99
Fúvóstrió
$38.99
Kürt
$14.99
Kürtök
$22.99
Kürtök
$31.99
Kürtök
$62.00
Oboa és zongora
$13.99
Zenekar
$15.99
Zenekar
$15.99
Kórus - Gyermekkar a cappella
$3.75
Kórus - Gyermekkar a cappella
$3.50
Kórus - Gyermekkar a cappella
$3.75
Kórus - Gyermekkar a cappella
$3.95
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Kórus - Vegyeskar a cappella
$31.99
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.95
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.95
Brácsa
$13.99
Zongora
$14.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$4.95
Kórus - Egyneműkar a cappella
$11.99
Énekes kamarazene
$13.99
Kórus - Gyermekkar a cappella
$4.95
Kórus - Egyneműkar a cappella
$4.95
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Ének és zongora
$18.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.95
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Kórus - Vegyeskar és kíséret
$11.99
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Gordonka és zongora
$21.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.25
Kórus - Egyneműkar és kíséret
$16.99
Kórus - Vegyeskar a cappella
$16.99
Kórus - Vegyeskar a cappella
$4.95
Kórus - Egyneműkar a cappella
$11.99
Kórus - Vegyeskar a cappella
$6.95
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.95
Fúvósötös
$110.00
Fúvósötös
$32.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.25
Vegyes kamara duó
$18.99
Vegyes kamara duó
$18.99
Cimbalom
$15.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.95
Rézfúvós trió
$21.99
Rézfúvós quintett
$15.99
Fuvola és zongora, Oboa és zongora, Hegedű…
$21.99
Vonószenekar
$13.99
Rézfúvós szextett
$15.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$5.50
Kórus - Vegyeskar és kíséret
$9.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.75
Gitár
$13.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$5.50
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.25
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Harsonák
$31.99
Vonószenekar
$28.99
Kórus - Gyermekkar a cappella
$3.75
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.95
Kórus - Egyneműkar vagy vegyeskar kísérettel
$3.75
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.75
Kórus - Vegyeskar a cappella
$3.75
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.75
Duók fúvóshangszerekre
$18.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$3.75
Fúvósötös
$21.99
Fúvósötös
$13.99
Fuvolák
$13.99
Kórus - Egyneműkar és kíséret
$3.75
Zongora
$15.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$16.99
Kórus - Egyneműkar a cappella
$4.95
Zenekar
$18.99

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Örömmel adunk hírt új kiadványokról, akciókról.

Csatlakozzon

a zeneoktatás iránt érdeklődők és a zenerajongók közösségéhez!