Kamarazene

A közös zenélés számos formája közül kétségkívül a kamarazenélés az egyik legizgalmasabb.

A zenei szövet összetettsége, az egyes szólamok megszólaltatása minden résztvevő számára kihívást jelent, a gyakorlás, az összehangolt játék pedig közös élményeket és sikereket hoz.

Az ifjú muzsikusok akár már néhány év hangszertanulás után kipróbálhatják magukat kisebb együttesben vagy zenekarban. Ezáltal fejlődik a zenei hallásuk, bővülnek zenetörténeti ismereteik, és nem utolsó sorban motivációt kapnak a további hangszertanuláshoz is.

A magyar muzsikusokat a nagy múltú zenekultúrával rendelkező országokban mindenütt elismerik, ami a magas színvonalú hazai zeneoktatásnak köszönhető. Az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó az elmúlt évtizedekben nagy tanítási tapasztalattal és szaktudással rendelkező zenetanárokkal dolgozott együtt, akik remek hangszeriskolákat és karakterdarabok gyűjteményeit állították össze, külön figyelmet szentelve a kamarazenének is.

Ezen az oldalon a kiadó főbb kamarazenei sorozatait mutatjuk be, s bízunk benne, hogy muzsikusok és tanárok egyaránt megtalálják köztük a számukra megfelelő kiadványokat. A műfajok és a különféle hangszer-összeállítások gazdagsága számtalan lehetőséget kínál számukra.

Kamarazenei kiadványaink már megállták a helyüket szerte a világban, így az elmúlt évtizedek eredményei és visszajelzései alapján jó szívvel ajánljuk őket nemcsak a tanárok és növendékek, de az amatőr muzsikusok figyelmébe is.
A vonós kamarazene mikrokozmosza

A Mikrokosmos a 20. század talán legnagyobb hatású zongoradarab-sorozata, a zongorapedagógiai irodalom egyik alapműve. A nehézségi sorrendbe állított 153 zongoradarab nemcsak a zongorajáték technikai aspektusait mutatja be, hanem a zeneszerzés alapjait is, emellett karakter-, sőt programzenei darabok is találhatók köztük.

Soós András: 'A vonós kamarazene mikrokozmosza' című műve különböző vonós együttesekben való zenéléshez kínál 148 átiratot a sorozatból, nehézségi fokok szerint négy kötetbe rendezve. Az 1-3. kötet a partitúrán kívül minden szólamból 1-1 példányt is tartalmaz. Zenekari előadáshoz további nyomtatott szólamok külön rendelhetők.

A szólamok a www.digikotta.hu oldalon ingyenesen megtekinthetők és A/4-es formátumban PDF-file-ként le is tölthetők a kiadványban található egyedi kóddal.

A darabokról készült hangfelvételek meghallgathatók YouTube csatornánkon.

Vonószenekar, Három hegedű és gordonka

6.500 Ft
A Mikrokosmos a 20. század talán legnagyobb hatású zongoradarab-sorozata, a zongorapedagógiai irodalom egyik alapműve. A nehézségi sorrendbe állított 153 zongoradarab nemcsak a zongorajáték…

Vonószenekar, Három hegedű és gordonka, Vonósnégyes

6.500 Ft
A Mikrokosmos a 20. század talán legnagyobb hatású zongoradarab-sorozata, a zongorapedagógiai irodalom egyik alapműve. A nehézségi sorrendbe állított 153 zongoradarab nemcsak a zongorajáték…

Vonószenekar, Vonósnégyes, Vonósötös

7.500 Ft
A Mikrokosmos a 20. század talán legnagyobb hatású zongoradarab-sorozata, a zongorapedagógiai irodalom egyik alapműve. A nehézségi sorrendbe állított 153 zongoradarab nemcsak a zongorajáték…

Vonószenekar

7.500 Ft
A Mikrokosmos a 20. század talán legnagyobb hatású zongoradarab-sorozata, a zongorapedagógiai irodalom egyik alapműve. A nehézségi sorrendbe állított 153 zongoradarab nemcsak a zongorajáték…
Vonósegyüttesek kincsestára

A Vonósegyüttesek kincsestára különböző vonósegyüttesekben való zenéléshez kínál gondosan válogatott és nehézségi fokok szerint kötetekbe rendezett eredeti műveket és átiratokat a reneszánsztól a 20. századig, a kezdőtől a professzionális szintig.

Alapfok: kezdőknek, jellemzően három hegedűre és gordonkára, illetve gyermek-vonószenekarra (kizárólag az első fekvésben).

Középfok: középhaladóknak, jellemzően három hegedűre és gordonkára vagy vonósnégyesre, illetve ifjúsági vonószenekarra.

Felsőfok: haladóknak, jellemzően vonósnégyesre és – nagybőgővel kiegészítve – vonósötösre, illetve vonószenekarra.

Egyes kiadványok olyan műveket is tartalmaznak, amelyek csak zenekaron adhatók elő; ezt minden esetben jelezzük a címoldalon vagy a tartalomjegyzékben.

A kiadványok nyomtatott és digitális kiadásban is megjelennek. A nyomtatott kiadás partitúrát és minden szólamból egy példányt tartalmaz. Zenekari előadáshoz további nyomtatott szólamok külön rendelhetők. A digitális kiadás képernyőn tekinthető meg a www.digikotta.hu oldalon, és a szólamok A/4 méretű PDF-file-ként le is tölthetők. A digitális kiadás a nyomtatott kiadásban található egyedi kóddal ingyenesen érhető el.

Vonószenekar, Vonósnégyes, Vonósegyüttes

5.500 Ft
A barokk vokális és hangszeres művekből készült átiratokat tartalmazó válogatásnak mintegy a felét a kor legnagyobb mestereinek közismert darabjaiból vett részletek teszik ki (H. Purcell: Dido és…

Vonószenekar, Vonósegyüttes, Vonósnégyes

5.500 Ft
Ez a kötet Gluck, Mozart, Haydn, Beethoven, J. Chr. Bach, Vanhal, Hummel, Gebauer, P. Schulz és Diabelli kis darabjainak és tánctételeinek, valamint három 1800-as évekből származó magyar táncnak…

Vonószenekar, Vonósnégyes, Vonósegyüttes

4.990 Ft
Weiner Leó (1885-1960) nemcsak zeneszerzőként volt elismert, hanem kamarazene-tanárként is. Világhírűvé vált magyar muzsikusok és vonósnégyesek vallották őt legendás mesterüknek. Bartók…

Vonószenekar, Vonósegyüttes, Vonósnégyes

5.500 Ft
Horváth Mihály könnyű vonószenekari átiratai a Gyermekeknek című zongorasorozatból.

A korábban a Leggiero sorozatban szereplő kiadvány most új köntösben új sorozat, a…

Vonószenekar, Vonósnégyes, Vonósegyüttes

6.900 Ft
A változatos tartalmú kötetben a gyermek, illetve az ifjú Mozart kompozícióival ismerkedhetnek a zenekarban játszó növendékek: a darabok közül a legkorábbi, az eredetileg zongorára készült kontratánc…

Vonószenekar, Vonósnégyes, Vonósegyüttes

5.500 Ft
Ritka lehetőség az ifjúsági zenekarok számára, hogy egy nagy zeneszerző műveit eredeti formájukban játszhatják. Vivaldi maga is "ifjúsági zenekarra", az Ospedale della pietá árva leányainak…

A vonós kamarazene iskolája

"A vonós kamarazene iskolája" kötetei fokról fokra vezetik be a vonós hangszereken tanulókat a kamaramuzsikálás művészetébe, keresztmetszetét adva négy évszázad vonós kamarazenéjének.
Vonós kamarazene zongorával
9.000 Ft
Vonós kamarazene zongorával
6.300 Ft
Vonós kamarazene zongorával
6.300 Ft
Vonós kamarazene zongorával
6.900 Ft

Kezdők muzsikája

"Kezdők muzsikája" című sorozatunk változatos és igényes előadási repertoárt kínál a régmúlt századok muzsikájától kezdve egészen kortársaink zenéjéig a zeneiskolások számára a hangszertanulás első három-négy évére.
Zongora négykezes
3.000 Ft
Hegedűk
4.400 Ft
Duó vonósokra, Hegedű, Brácsa
4.200 Ft
Brácsa és zongora
3.200 Ft
Gordonkák
3.500 Ft
Gordonkák
3.500 Ft
Duó vonósokra
3.600 Ft
Duó vonósokra
3.500 Ft
Gitárok
1.600 Ft
Furulya (két vagy több)
2.500 Ft
Furulya, Furulya (két vagy több), Furulya (alt)
2.200 Ft
Furulyák és zongora
Fuvolák
3.200 Ft
Fuvolák
3.500 Ft
Oboák
1.900 Ft
Klarinétok
2.500 Ft
Klarinétok, Fúvósnégyes, Vegyes kamara quartett
3.950 Ft
Klarinétok, Vegyes kamara quartett, Fúvósnégyes
4.500 Ft
Duók fúvóshangszerekre
5.200 Ft
Szaxofon és zongora
5.000 Ft
Szaxofon (több)
3.500 Ft
Trombiták
3.100 Ft
Duók fúvóshangszerekre, Rézfúvós duó, Vegyes kamara duó
3.500 Ft
Fuvola, Klarinét, Fúvóstrió
5.800 Ft
Vibrafon, Marimba, Ütőhangszeres kamarazene, Dallamjátszó ütőhangszerek
2.400 Ft
Vegyes kamara trió, Vegyes kamara quartett
3.900 Ft
Vegyes kamara trió, Fúvóstrió, Vonóstrió
3.950 Ft
Vonósnégyes
4.300 Ft
Vonóstrió
5.900 Ft
Zongora trió (zongora, hegedű, gordonka)
3.500 Ft
Vonóstrió
4.600 Ft

Ad libitum

Az "Ad libitum" sorozat különlegessége – erre utal a címe is –, hogy a benne foglalt darabok sokféle, szabadon variálható hangszer-összeállításban szólaltathatók meg, így a vonós, fúvós és ütőhangszereken játszók együtt részesülhetnek a közös muzsikálás örömében.
Vegyes kamara duó, Duó vonósokra, Duók fúvóshangszerekre, Hegedűk
4.650 Ft
Változtatható összeállítású együttes, Vegyes kamara trió, Vonóstrió, Fúvóstrió
3.500 Ft
Változtatható összeállítású együttes, Vegyes kamara quartett, Vonósnégyes, Fúvósnégyes
3.500 Ft
Vegyes kamara duó, Duó vonósokra, Duók fúvóshangszerekre
4.200 Ft
Vegyes kamara trió, Vonóstrió, Fúvóstrió
3.500 Ft
Vegyes kamara quartett, Vonósnégyes, Fúvósnégyes
3.250 Ft
Vegyes kamara duó, Duó vonósokra, Duók fúvóshangszerekre
4.150 Ft
Vegyes kamara trió, Vonóstrió, Fúvóstrió
3.500 Ft
Vegyes kamara quartett, Vonósnégyes, Fúvósnégyes
3.500 Ft
Énekes kamarazene, Kamarazene vegyes együttesre
3.900 Ft
Kamaraegyüttes, Kamarazene vegyes együttesre, Vegyes kamara duó, Vegyes kamara trió, Vegyes kamara quartett
3.750 Ft

Musica da camera

A Musica da camera sorozatot kifejezetten zeneiskolások számára állítottuk össze. A művek nagyobb része átirat, amely az adott együttes technikai adottságaihoz és hangzáskarakteréhez alkalmazkodik, s még a legkönnyebb darabok is zeneileg értékesek. A sorozat tizenkét kötete különféle hangszer-összeállítású triókat és kvartetteket tartalmaz. Közülük öt egynemű hangszerekre íródott (három, illetve négy fuvolára, három hegedűre, három gitárra, valamint három, illetve négy kürtre).
Fuvolák
3.750 Ft
Fuvolák
3.500 Ft
Gitárok
2.500 Ft
Ütőhangszeres kamarazene
1.800 Ft
Rézfúvós trió
3.500 Ft
Hegedűk
3.500 Ft
Rézfúvós quartett
3.500 Ft
Zongora trió (zongora, hegedű, gordonka)
3.500 Ft
Fúvósnégyes
3.500 Ft
Vegyes kamara trió
3.300 Ft

Kamarazene gordonkákra

A gordonka nagy hangterjedelme lehetővé teszi, hogy a különböző fekvésben játszó három vagy négy hangszer teljes értékű kamarazenei hangzást hozzon létre. A 19. században elkezdtek megjelenni a több gordonkára készített átiratok, - ennek hagyományát folytatja Pejtsik Árpád a "Kamarazene gordonkákra" című sorozattal.
Gordonkák
4.800 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.800 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
5.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.000 Ft
Gordonkák
4.800 Ft
Gordonkák
4.000 Ft

További kamarazenei kották

Furulya (két vagy több)
3.200 Ft
Dallamhangszer és basso continuo, Hegedű és zongora, Hegedűk és zongora, Furulya és zongora, Fuvola és zongora, Oboa és zongora
3.500 Ft
Két dallamhangszer és basso continuo
3.500 Ft
Vegyes kamara duó
2.000 Ft
Fúvósegyüttes
2.500 Ft
Hegedűk
2.500 Ft
Vonós kamarazene zongorával
1.900 Ft
Vegyes kamara quartett
2.500 Ft
Vegyes kamara duó
1.500 Ft
Vegyes kamara quartett
1.800 Ft
Rézfúvós quintett
1.600 Ft
Rézfúvós quintett
1.400 Ft