Ár: $13.99 (áfa nélkül)
Online fizetéssel: Azonnal megvehető
Bolti átvétellel: Rendelhető, készleten van

111 NÉPI TÁNCDAL

Összeállította Gönyey Sándor – Rajeczky Benjamin
Hangszer/letét: Ének
Sorozat: Virágos sorozat
Műfaj: Népzene
Nyelv: magyar
Terjedelem: 136 oldal
Formátum: 10,2 x 14 cm (A/6)
Súly: 0,08 kg
Megjelenés dátuma: 1954
Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó
Cikkszám: 668
ISMN: 9790080006689
A Virágos sorozat tíz kötete együtt egy összesen több mint 1000 énekből álló nagyszabású népdalgyűjteményt alkot. Az 1920-as években vált egyre fontosabbá a magyar zenei életben, hogy az ifjúság idegenből átvett dalok helyett egyre több magyar dalt énekeljen. A Bárdos Lajos szerkesztette, zsebben is elférő 101 magyar népdal című kötet e célt szolgálva, a 20-as évek végén jelent meg Kodály előszavával. És ahogy később Bárdos nyilatkozta: ''Nem én állapítottam meg, hanem Szabolcsi és mások, hogy ez teremtette meg az országban a városi ifjúság körében is, és azon keresztül azután a felnőttek körében is a népdaléneklést.''

E kötet mintájára indult meg később a Virágos sorozat, melynek első két füzete 1952-ben, ill. 1957-ben jelent meg, szintén Bárdos Lajos szerkesztésében; majd a sorozat kiváló szakemberek - mint Rajeczky Benjamin, Deák Bárdos György, Mathia Károly és mások - közreműködésével másfél évtizeden belül 10 kötetesre bővült.

Tartalomjegyzék

1.
Csak azt mondják az acsai leányok
2.
Ejnye, ejnye, tavasz akar lenni
3.
Én az éjjel egy órát sem aludtam
4.
Rétest ettem, megégettem a számat
5.
Ez a kislány, ha bemegy a csárdába
6.
Kerekélybe' lakom
7.
Kinyílt a rózsa
8.
Hagyma, hagyma
9.
Sűrű nagy fa bodor ága
10.
Láttál-e valaha
11.
Elszaladt a kemence
12.
Erre gyere rózsám
13.
A virágos kender
14.
Megösmerni a kanászt
15.
Hallod pajtás, mit üzent
16.
Komámasszony, meg ne mondja
17.
Ingem, gatyám de szennyes
18.
Egy szem kökény
19.
Elszáradt a bodzafa
20.
Tedd be, vedd fő'
21.
Száraz kóró
22.
Nézd meg lányom
23.
Derék legény a tücsök
24.
A kondásné gyócs ingvállba
25.
Háromélű fakanál
26.
Elvesztettem zsebkendőmet
27.
Tegnap jártam zabaratni
28.
Mikor kedves Laci bátyám
29.
Kerek a káposzta
30.
Én is, én is csak úgy élek
31.
Húzd meg nékem Bébug
32.
Kiskunságban verbuválnak
33.
Bocsásd el békével
34.
Meg kell a búzának érni
35.
Sikolt, rikolt a sarkantyú
36.
Rámás csizma, gombos ing
37.
Gyönge a nád, lehajlik
38.
Kútágasra szállt a szarka
39.
Esik eső, de nem ázok
40.
Felszántatom a gerjeni temetőt
41.
Az őcsényi kertek alja
42.
A faluba' nincsen legény
43.
Sokszor mondtam: jaj-jaj-jaj
44.
Duna partján nevekedik tulipán
45.
Egész évi fizetésem
46.
Ha kimegyek a nényei nagy hegyre
47.
Három dinnye van egy száron
48.
Nincsen nekem egyéb bajom
49.
Sárga szöget veretek a csizmámba
50.
Pattogatott kukorica
51.
Az éjszaka elaludtam
52.
A kistardi leányoknak
53.
Haragusznak rám
54.
Szárnya, szárnya
55.
Felülről fúj az őszi szél
56.
Elmensz babám, elmensz
57.
Mit fütyül a vadliba
58.
Templomot is építettem
59.
Én voltam az apámnak
60.
Új korában repedjen meg
61.
Jaj, de porzik
62.
Tisza partján
63.
Édesanyám, hol van az az édes téj
64.
Virágos kenderem
65.
Elmenyek, elmenyek
66.
Húzzad cigány
67.
Azt akartam én megtudni
68.
Jaj, Istenem, add megérnem
69.
Rég megmondtam
70.
Megette a fekete tyúk
71.
Sárig virág, ha leszakszatanálak
72.
El kell mennem háborúba
73.
Sárga virág, ha leszakasztanálak
74.
Gyere mátkám, este
75.
Uccu rózsám, ugorj egyet
76.
Duj, duj, duj
77.
Hej, halászok, halászok
78.
Ha a bunda szólni tudna
79.
Ha még egyszer legény lennék
80.
Tilalom, tilalom
81.
Kikelet, kikelet
82.
Naszvadi csuszkó haluska
83.
Harcsa van a vízbe'
84.
Duna partján van egy házikócska
85.
Kibújt a ház az ablakon
86.
Elment a farsang, itt hagyott
87.
Nincs Nényének hegye-völgye
88.
Eb fél, kutya fél
89.
Az én rácsos kapum
90.
Icca bunda, rongyos bunda
91.
Mikófalvi vásártéren
92.
Hej, kendermag, kendermag
93.
Nem vagyok én
94.
Csütörtökön virradóra
95.
Piros kancsó, piros bor
96.
Az koncsokkal, az koncsokkal
97.
A bú sírjon a fagyon
98.
Nem láttam én télbe' fecskét
99.
A macskának négy a lába
100.
Énekeljünk, énekeljünk
101.
S a te fejed akkora
102.
Madás, madár, kismadár
103.
Hopp ide tisztán
104.
Menyasszony, vőlegény
105.
Három a tánc
106.
Jó gazdám vót nékem Balog
107.
A menyasszony szép virág
108.
A kapuban a szekér
109.
Elment a tyúk vándorolni
110.
Addig élem világomat
111.
A kutyának farka, lába

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Örömmel adunk hírt új kiadványokról, akciókról.

Csatlakozzon

a zeneoktatás iránt érdeklődők és a zenerajongók közösségéhez!