Ár: $11.95 (áfa nélkül)
Online fizetéssel: Azonnal megvehető
Bolti átvétellel vagy utánvéttel: Rendelhető, készleten van

TULIPÁN

95 magyar népdal

Közreadta Ádám Jenő
Hangszer/letét: Ének
Sorozat: Virágos sorozat
Műfaj: Népzene
Nyelv: magyar
Terjedelem: 128 oldal
Formátum: 10,2 x 14 cm (A/6)
Első megjelenés: 1953
Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó
Cikkszám: 1487
ISMN: 9790080014875
A Virágos sorozat tíz kötete együtt egy összesen több mint 1000 énekből álló nagyszabású népdalgyűjteményt alkot. Az 1920-as években vált egyre fontosabbá a magyar zenei életben, hogy az ifjúság idegenből átvett dalok helyett egyre több magyar dalt énekeljen. A Bárdos Lajos szerkesztette, zsebben is elférő 101 magyar népdal című kötet e célt szolgálva, a 20-as évek végén jelent meg Kodály előszavával. És ahogy később Bárdos nyilatkozta: ''Nem én állapítottam meg, hanem Szabolcsi és mások, hogy ez teremtette meg az országban a városi ifjúság körében is, és azon keresztül azután a felnőttek körében is a népdaléneklést.''

E kötet mintájára indult meg később a Virágos sorozat, melynek első két füzete 1952-ben, ill. 1957-ben jelent meg, szintén Bárdos Lajos szerkesztésében; majd a sorozat kiváló szakemberek - mint Rajeczky Benjamin, Deák Bárdos György, Mathia Károly és mások - közreműködésével másfél évtizeden belül 10 kötetesre bővült.

Tartalomjegyzék

1.
Hej tulipán, tulipán
2.
Vajon mit írjak?
3.
Megégett a csehi kunyhó
4.
Minek szeretsz?
5.
Elmentem én a szőlőbe
6.
Édesanyám adott nékem
7.
Száraz ágon bús gerlice
8.
Elszállott a fecske
9.
Duna partján
10.
Péntek este
11.
El kell mennem
12.
Felsütött a napsugára
13.
Vajda, hegedűnek
14.
Lement a vacsora csillaga
15.
Honnan jössz te
16.
Szentgyörgy Pista
17.
Három út előttem
18.
Nem idevaló vagyok én
19.
Este csillagos az ég
20.
Ó én édes kismadár
21.
Új a csizmám
22.
Istenem, Istenem
23.
Sárga a liba bögye
24.
Házam előtt diófa
25.
Duda-nóta
26.
Megállj kislány
27.
A gerézdi faluvégen
28.
Nem messze van ide kis Margita
29.
A gőzösnek hat kereke
30.
Én ültettem a cédrusfát
31.
Megfonom a kötelemet
32.
Esik a hó
33.
Udvaromban
34.
A cipellő
35.
Csikós vagyok
36.
Rugd ki, rugd ki
37.
Szegény ember nótája
38.
Mónár van-e pénzöd?
39.
Három kéve kenderem
40.
Bábi
41.
Kévébe kötöm
42.
Bekapáltuk a szőlőnket
43.
Dusnóta
44.
Vörös bor
45.
Suba, suba
46.
Kelj föl juhász
47.
Mi haszna hat ökör
48.
Nincs szebb állat
49.
Arra alá van e gy kis ház
50.
Zöld erdőbe' lakom
51.
Itt is kéne lennem
52.
Éjfél után egyet ütött
53.
Három betyár
54.
Már minálunk lecsúszott
55.
Jancsi bácsi
56.
Volt öregapámnak
57.
Kovácsvára
58.
Tegnap este
59.
Sajó kutyám
60.
Szabad a madárnak
61.
Oláh Gyuri
62.
Kisangyalom, ne járj hozzám
63.
Nincsen kenyér
64.
A faluban nincsen legény
65.
Kedves babám
66.
Budapesti piacon
67.
A porcsalmi réten
68.
Megvettem én
69.
Kimegyek a vasútállomásra
70.
Hajlik a hegyi barázda
71.
Sej, haj, leégett a
72.
Édes anyám rózsafája
73.
Nincsen nékem
74.
Erre gyere, erre
75.
Száll a fecske
76.
Magas a kaszárnya
77.
Már én többet
78.
Sej, haj, az áji sugártorony
79.
Ha befonom
80.
Kislány, kislány
81.
Tisza vize
82.
Sej, haj, kávét ittam
83.
Ha kimegyek a hevesi
84.
Ha kimegyek én a rétre
85.
Azt beszélik
86.
Még azt mondják
87.
Leszakadt a pincelakat
88.
Kerek a káposzta
89.
Ej, kikirics
90.
Este van, este van
91.
Este van már
92.
Jártam a kis kertben
93.
Új a csizmám
94.
A kiskalapom darutollas
Hogyan vásárolhatunk?

A vásárlás és fizetés módját itt állíthatja be.

Online fizetéssel:

Vásároljon webboltunkban közvetlenül kiadónktól hitelkártyás fizetéssel. Így csak olyan kiadványokat tud megvásárolni, amelyek éppen készleten vannak vagy 15 napon belül beszerezhetők.

Utánvéttel:

Utánvéttel olyan kiadványokat is meg tud megvásárolni, amelyek 30 napon belül szerezhetők be

Bolti átvétellel:

Ha nem szeretne online vásárolni, akkor lehetőséget nyújtunk arra is, hogy rendelését weblapunkról egy Ön által kiválasztott hagyományos kottaboltnak küldje el. Ez utóbbi esetben mi csak közvetítünk, Ön a választott boltnak lesz a vásárlója, nekik kell fizetnie a boltban. A termékek kiszolgálása nem mindig a bolti készletből történik, így kérjük várja meg, amíg az üzlet értesíti arról, hogy mikor veheti át csomagját.

A vásárlás és fizetés módját itt állíthatja be.

A feltüntetett árak az adott készlet erejéig érvényesek.
Utánnyomás vagy új beszerzés esetén az ár módosulhat

Kóruskották esetében az ár 1 db-ra vonatkozik.

Szerzői jogi tájékoztatás

A hatályos Szerzői Jogi Törvény értelmében tilos jogvédett mű kottáját reprográfiai módszerekkel (fénymásolás, szkennelés, fényképezés stb.)  másolni a jogtulajdonos engedélye nélkül.

A tilalom vonatkozik a zeneiskolai és magáncélú másolásra is.

A szerzők vagy örököseik minden hivatalosan eladott kotta árából részesülnek. Az illegális másolás megfosztja őket a szellemi tulajdonukért járó jogos juttatástól.

(A fénymásológépek és egyéb reprográfiai eszközök árába korábban beépített "jogdíj" a kották vonatkozásában 2004-ben megszűnt.)