Bartók valószínűleg 1911-ben játszotta először nyilvánosan Domenico Scarlatti műveit, s a következő két évtized során több mint hatvan alkalommal szólaltatta meg őket zongoraestjein. Az itáliai és a francia barokk zene iránti elkötelezettségéről tanúskodik az is, hogy 1920-ban hét füzetnyi barokk billentyűs mű közreadásáról kötött megállapodást a budapesti Rozsnyai Kiadóval. Úgy tervezte, hogy Scarlatti darabjai mellett Couperin és Rameau kompozícióiból válogatja össze a kötetek anyagát. Végül azonban csak két füzetnyi Couperin-válogatás, illetve - ugyancsak két füzetben - tíz Scarlatti-kompozíció kiadása történt meg az 1920-as évek folyamán. E mesterművek közlésével Bartók elsődleges szándéka az volt, hogy már az alap- és középfokú zeneoktatásban is ellensúlyozza, sőt háttérbe szorítsa "a Mendelssohn-Schumann-epigonok" műveit.

A jelen kiadvány egy kötetbe gyűjti a Bartók előszavával, részletes előadási utasításaival és megjegyzéseivel megjelent két Scarlatti-füzet anyagát. A közreadó legalább öt éve zongorázók számára ajánlja e kompozíciókat, s praktikus javaslatokat tesz arra is, hogyan lehet az egyes darabokat mutatós "szonatina-szerű egésszé" csoportosítani.