A maga idején úttörőnek számító munkát vesz kézbe az érdeklődő kottaforgató. Füredy (Füredi) Mihály és Bognár Ignác 1851. évi kiadványa jórészt népszínmű melódiák füzére, méghozzá a késő reformkori eredetű színjátéktípus dalainak első nagyszabású, gyűjteményes és kottás közzétételeként (énekhangra és zongorára). Korabeli közmegbecsültsége is érzékeltetheti a kötet jelentőségét, hiszen tíz esztendő leforgása alatt két további kiadást is megért (1853, 1861). A benne szereplő - és azokhoz hasonló - magyar dallamok szóltak akkor országszerte mindenfelé: nyilvános és zárt helyeken, színházakban és az utcán, bálokon és egyéb vigalmak mámorába feledkezve - sőt olykor pusztán a remény táplálójaként is, szűk körben, 1849 őszétől. Népszerűségük társadalmi osztályok fölöttinek volt mondható: dalait magáénak érezte jószerivel a teljes nemzet - nemes, polgár és pórnép egyaránt.

A XIX. század magyar daltermése nemzeti kultúránk jelentékeny - ám ma, általános értelemben már (vagy inkább: még?) csupán hézagosan ismert - szelete. A 100 magyar népdal újraközlése nem tudományos, hanem gyakorlati célú; távolabbra törő, remény szülte gondolat az élő nemzeti dalrepertoár bővítése általa.