Kedves Vásárlóink!
Amelyik termék nincs készleten, az sajnos már nem érkezik meg Önhöz Karácsonyig.
Az ünnepek előtti utolsó szállítási napunk december 21-e, utána zárva tartunk január 5-ig.
Gárdonyi Zsolt: J. S . Bach ellenpontművészete
könyv
E könyv eredetileg német nyelven jelent meg 1980-ban, 1991-ben pedig átdolgozott kiadásban látott napvilágot. Világos és részletes útmutatást ad mind az elemző munka számára, mind pedig az ezen alapuló stílusgyakorlatok és improvizációk elsajátításához. A kötet sok kottapéldával és számos ábrával, szemléletesen és tömören mutatja be a bachi fúgaszerkesztés jellegzetességeit, ezért a közép- és felsőfokú zenei tanulmányok curriculumába is kiválóan beilleszthető.
Gárdonyi Zsolt 1946. március 21-én (J. S. Bach születési évfordulóján) született Budapesten. 1968-ban Németországba települt, 1975 és 2011 között Würzburgban a zeneművészeti főiskola zeneelmélet-professzora volt. 1979-ben Bajor Állami Díjjal, 2000-ben a Debreceni Református Hittudományi Egyetem díszdoktori címével tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársaság elnökének érdemérmét vehette át, 2016-ban pedig Magyar Örökség Díjban részesült. 2022-ben zeneszerzői, orgonaművészi és zenepedagógiai pályafutása elismeréseként a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Gárdonyi Zsoltnak.
A vásárlás és fizetés módját itt állíthatja be.
Online fizetéssel:
Vásároljon webboltunkban közvetlenül kiadónktól hitelkártyás fizetéssel. Így csak olyan kiadványokat tud megvásárolni, amelyek éppen készleten vannak vagy 15 napon belül beszerezhetők.
Utánvéttel:
Utánvéttel olyan kiadványokat is meg tud megvásárolni, amelyek 30 napon belül szerezhetők be
Bolti átvétellel:
Ha nem szeretne online vásárolni, akkor lehetőséget nyújtunk arra is, hogy rendelését weblapunkról egy Ön által kiválasztott hagyományos kottaboltnak küldje el. Ez utóbbi esetben mi csak közvetítünk, Ön a választott boltnak lesz a vásárlója, nekik kell fizetnie a boltban. A termékek kiszolgálása nem mindig a bolti készletből történik, így kérjük várja meg, amíg az üzlet értesíti arról, hogy mikor veheti át csomagját.
A vásárlás és fizetés módját itt állíthatja be.
A feltüntetett árak az adott készlet erejéig érvényesek.
Utánnyomás vagy új beszerzés esetén az ár módosulhat.
Kóruskották esetében az ár 1 db-ra vonatkozik.
Az itt feltüntetett ár az adott készlet erejéig érvényes. Utánnyomás vagy új beszerzés esetén az ár módosulhat.
Kóruskották esetében a feltüntetett ár 1 db-ra vonatkozik.