Mindeddig úgy tudtuk, hogy Weiner Leó opusszámmal ellátott, befejezett és fennmaradt kompozíciói közül az op. 3-as Szerenád (1906) a legelső. Ez a furcsa helyzet azért állhatott elő, mert azt a vonósötösre írt, majd zenekarra átdolgozott Scherzót (1905), amelynek Weiner a jelentőségteljes op. 1 számot adta, utóbb megsemmisítette, az op. 2-nek nevezett, zongorára komponált Passacagliát (1904) pedig nem fejezte be. 2024-ben azonban felbukkant egy rejtélyes Weiner-kézirat, amely minden valószínűség szerint a megsemmisítettnek hitt op. 1 négykezes zongorakivonatát őrzi. A feltételezést több minden alátámasztja, köztük a kottapapír típusa, az ötszólamú fogalmazásmód nyomai, az op. 1-ről a korabeli sajtóban olvasható megjegyzések, mindenekelőtt pedig az, hogy stílusában, dallamvilágában és gesztusaiban a mű a korabeli Weiner-kompozíciókhoz igazodik.

A Scherzo eredeti vonósötös-verziója még Weiner zeneakadémiai tanulmányai idején, 1905-ben elhangzott nyilvánosan, zenekari változatát pedig - a Szerenáddal együtt - a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara mutatta be 1906 októberében, s ez kitűnő fogadtatásban részesült.

A megírása után először 120 évvel megjelenő, sodró lendületű és sziporkázóan szellemes Scherzo a pályáját üstökösként kezdő Weiner Leó ifjúkori műhelyébe enged betekintést.