''A sorozatot leányom Andrea 'rendelte', és én örömmel teljesítettem kérését. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a zenével való első találkozás tartalmas élményt adjon. Ha négykezest játszik egy gyerek, lehetőség kínálkozik arra, hogy az ő egyszerű szólamát bonyolultabb zenei anyag egészítse ki, és hozzásegítse ahhoz, hogy zongorázás közben ne csak hangszeres technikai-mechanikai tennivalók kössék le figyelmét. Sokkal izgalmasabb zenei világban mozoghat, mint amire felkészültsége alkalmassá teszi. Ebben a négykezes gyűjteményben a második szólam nehezebb. Játszhatja magasabb osztályos növendék, vagy akár a tanár is. Önmagában egyik szólam sem mond sokat, de kerülöm a műfaj megszokott szerkesztésmódját. Itt nincs fontos és kevésbé fontos, magas és mély regiszter szerinti tagolódás. A szólamok mellérendelt viszonyban vannak egymással, és mind térben, mind akusztikailag úgy szövődnek össze, hogy nem lehet tudni, melyiket ki játsza.

Hangzásban egymásra utaltak és a négy kéz úgy jelenik meg egészként, hogy értelmetlen, ha valami lemarad. Célom az, hogy a gyerek ne külön hallgassa a szólamokat. Nehezebben válik szerves egésszé a hangzás, és rossz beidegzéshez vezet, ha a kezek mindég egymástól túl távol, két síkban mozognak. Tanítottam a darabokat, és azt tapasztaltam, hogy egy év múltán, mire a gyerek a sorozatot nagyjából végig játsza, a nehezebb második szólamot is le tudja zongorázni. Óhatatlanul fülébe kerül az is. Ha nem ismerné meg alaposan, állandóan eltévedne a sajátjában!

A szólamok játéka megköveteli a partnerrel való igazi 'társas viszonyt'. Alkalmazkodni kell egymáshoz, közel menni, vagy éppen eltávolodni és helyet adni, ha útban van a másik játékos keze. A nehezebb szólam ritmikája élő zenei élménnyé válik, így emlékei alapján sok nehéz dologgal, mint ismerőssel találkozik később, amikor megtanulja megnevezni.'' (Sári József)