A kürtre és tizennégy hangszerből álló kamaraegyüttesre írt Szerenád hangszer-összeállítását tekintve kamarakoncertnek tekinthető. A Rákos László kürtművész felkérésére írt egytételes mű ugyanakkor rokona a 18-19. századi notturnóknak is. Karakterdarab, melyben a jellegzetes éjszakai hangulat mellett egyfajta szelíd irónia is megjelenik. A kürt szóló szerepe mindvégig nyilvánvaló, jóllehet a hangszer kezdeti lendülete hamar megtörik, s a tétel folyamán egyre többször hallgat el. Az őt kísérő együttes hangszerei háromféleképpen kapcsolódnak játékához: az általa játszott dallamokat finoman ismételgetve, kiegészítve, lelassítva (klarinét, angolkürt, fagott, brácsa, cselló), a dallamokat ellenpontozva vagy velük párbeszédet alkotva (fuvola, hegedű, trombita és nagybőgő), halk, fátyolos, folyamatosan mozgó harmóniákat festve (hárfa, gitár, vibrafon, cimbalom, zongora). A mű utolsó szakaszában, amikor az első és második hangszercsoport már nem játszik, a fátyolos színű hangzások egyedül